Helka Apartmanház

Balatonlelle

8638 Balatonlelle, Mátyás u 1.
A Helka apartmanház egy csendes kis utcában helyezkedik el, pár percre a strand, az élményfürdő és a városközpont közelében. Vendégeinket 9 különálló apartmanban tudjuk elszállásolni, melyek 4-6 fős férőhellyel rendelkeznek. Az apartmanokban jól felszerelt saját konyha (mikrohullámú sütő, kávéfőző, nagyméretű hűtőszekrény fagyasztó résszel, edény- és étkészlet, vízforraló), saját fürdőszoba, hajszárító, klímaberendezés, televízió, wifi várja a pihenni vágyókat. A színvonalas apartmanház kerti bútorokkal, kültéri medencével, grillezési lehetőséggel és nyugodt környezettel biztosítja a kellemes időtöltést a pihenni vágyó vendégeink számára. Az apartmanokhoz nagy teraszok tartoznak, az udvar parkosított. A zárt kertben biztonságos parkolásra van lehetőség. Ideális több baráti család együtt üdülésére is. A rendkívül népszerű Napfény strand, ahol homokos part és élményfürdő is található, néhány perces sétával elérhető. Közelben van a város centruma is, ahol egész nyáron színvonalas rendezvények pl. Lellei Borhét várják a vendégeket. Az apartmanoktól pár perces sétára szupermarket, bank, posta és több kiváló étterem érhető el.

Felszereltség

medence wifi tűzrakó hely grill csendes légkondícionált fűtött medence parkolás TV konyha SZÉP Kártya kert darts téliesített vízpart közeli
férőhelyek:
38 fő
normál ágyon:
22 fő
pótágyon:
16 fő
szobák száma:
9 db
fürdőszobák száma:
10 db
napidíj:
25.000Ft/éj-től
férőhelyek:
38 fő
napidíj:
25.000Ft/éj-től
A Helka apartmanház egy csendes kis utcában helyezkedik el, pár percre a strand, az élményfürdő és a városközpont közelében. Vendégeinket 9 különálló apartmanban tudjuk elszállásolni, melyek 4-6 fős férőhellyel rendelkeznek. Az apartmanokban jól felszerelt saját konyha (mikrohullámú sütő, kávéfőző, nagyméretű hűtőszekrény fagyasztó résszel, edény- és étkészlet, vízforraló), saját fürdőszoba, hajszárító, klímaberendezés, televízió, wifi várja a pihenni vágyókat. A színvonalas apartmanház kerti bútorokkal, kültéri medencével, grillezési lehetőséggel és nyugodt környezettel biztosítja a kellemes időtöltést a pihenni vágyó vendégeink számára. Az apartmanokhoz nagy teraszok tartoznak, az udvar parkosított. A zárt kertben biztonságos parkolásra van lehetőség. Ideális több baráti család együtt üdülésére is. A rendkívül népszerű Napfény strand, ahol homokos part és élményfürdő is található, néhány perces sétával elérhető. Közelben van a város centruma is, ahol egész nyáron színvonalas rendezvények pl. Lellei Borhét várják a vendégeket. Az apartmanoktól pár perces sétára szupermarket, bank, posta és több kiváló étterem érhető el.

Felszereltség:

medence wifi tűzrakó hely grill csendes légkondícionált fűtött medence parkolás TV
konyha SZÉP Kártya kert darts téliesített vízpart közeli
normál ágy:
22 fő
pótágy:
16 fő
szobák száma:
9 db
fürdőszobák száma: 10 db

Vedd fel a kapcsolatot a szállásadóval

szállásadó:
Helka Apartmanház
telefonszám:
+36 20 236 1800
e-mail cím:
helka@anyapartments.hu

Add meg az e-mail címed, hogy elküldhessük Neked a szállás elérhetőségeit!

e-mail címem:

Mást keresnél? Ezek a szálláshelyek is biztosan tetszenének:

ChillHouse
férőhelyek:
2 + 3
napidíj:
49.000Ft-79.000Ft
 
Villa Mandala
férőhelyek:
8 + 2
napidíj:
110.000 Ft/éj-től
 
Mályvás Apartman
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
53.000 Ft/éj
 
Vörösbegy Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
38.000 Ft/ éj
 
Hódvár Apartman
férőhelyek:
6 + 4
napidíj:
15.000Ft/fő/éj-től
 
Józsa Tanya
férőhelyek:
12 + 0
napidíj:
8.500Ft /fő/éj-től
 
MBL Apartments
férőhelyek:
4 + 1
napidíj:
37.000Ft/éj
 
Pedal Porta
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
30.000Ft/éj/4főig
 
Börzsöny Pagony
férőhelyek:
2 + 0
napidíj:
68.000Ft - 85.000Ft/éj
 
Ugrás az oldal tetejére