Nagyfok15 Nyaraló

Szarvas

5540 Szarvas, Nagyfoki-holtág 15.
Az egész évben foglalható ház 6 fő befogadására alkalmas. Három hálószobás, az egyikben franciaágy televízióval, a másik kettőben két-két egyszemélyes ágy található. Vendégeink számára ágyneműt és törölközőt biztosítunk. A nappali kényelmes ülőgarnitúrával berendezett, televízióval felszerelt, egy légtérben helyezkedik el az étkezővel és a konyhával. Az emelet és a nappali egyaránt klimatizált. A ház fűtéséről fali fűtőpanelek gondoskodnak a hidegebb napokon. A konyhája jól felszerelt: hűtő, mikrosütő, kenyérpirító, elektromos kávéfőző, vízforraló, étkészlet evőeszközökkel, poharak, edények, mosogatógép. A házban található víz NEM ivóvíz! Fürdőszobája zuhanykabinos, mosdóval, egy helyiségben a toalettel. Hatalmas fedett teraszán egy külső étkezőgarnitúra található. A kerti sütéshez-főzéshez bográcsot, grillezőt és szalonnasütő nyársakat biztosítunk. 1 láda tűzifa, balta rendelkezésre áll. A nyaraló tartozéka és korlátlanul használható a holtág felfedezéséhez a vízibicikli és a csónak, amelyről akár horgászni is lehet a stégen kívül. A vízpart és az épület között kapott helyet a szauna, valamint a 6 fős vadonatúj Wellis jacuzzi. A szaunaházzal szemben található a 6x3 méteres, föld feletti medence. Napozóágyakat is biztosítunk a pihenéshez. Parkolásra zárt udvarban van lehetőség a gépkocsik számára.

Felszereltség

jakuzzi medence szauna wifi kisállat vihető fedett terasz vízparti tűzrakó hely grill légkondícionált parkolás TV SZÉP Kártya kert téliesített mosogatógép tulajdonos nem lakik ott kerékpár babaágy, kiskád kérhető konyha
férőhelyek:
6 fő
normál ágyon:
6 fő
pótágyon:
0 fő
szobák száma:
3 db
fürdőszobák száma:
1 db
napidíj:
58.000 Ft-76.000 Ft
férőhelyek:
6 fő
napidíj:
58.000 Ft-76.000 Ft
Az egész évben foglalható ház 6 fő befogadására alkalmas. Három hálószobás, az egyikben franciaágy televízióval, a másik kettőben két-két egyszemélyes ágy található. Vendégeink számára ágyneműt és törölközőt biztosítunk. A nappali kényelmes ülőgarnitúrával berendezett, televízióval felszerelt, egy légtérben helyezkedik el az étkezővel és a konyhával. Az emelet és a nappali egyaránt klimatizált. A ház fűtéséről fali fűtőpanelek gondoskodnak a hidegebb napokon. A konyhája jól felszerelt: hűtő, mikrosütő, kenyérpirító, elektromos kávéfőző, vízforraló, étkészlet evőeszközökkel, poharak, edények, mosogatógép. A házban található víz NEM ivóvíz! Fürdőszobája zuhanykabinos, mosdóval, egy helyiségben a toalettel. Hatalmas fedett teraszán egy külső étkezőgarnitúra található. A kerti sütéshez-főzéshez bográcsot, grillezőt és szalonnasütő nyársakat biztosítunk. 1 láda tűzifa, balta rendelkezésre áll. A nyaraló tartozéka és korlátlanul használható a holtág felfedezéséhez a vízibicikli és a csónak, amelyről akár horgászni is lehet a stégen kívül. A vízpart és az épület között kapott helyet a szauna, valamint a 6 fős vadonatúj Wellis jacuzzi. A szaunaházzal szemben található a 6x3 méteres, föld feletti medence. Napozóágyakat is biztosítunk a pihenéshez. Parkolásra zárt udvarban van lehetőség a gépkocsik számára.

Felszereltség:

jakuzzi medence szauna wifi kisállat vihető fedett terasz vízparti tűzrakó hely grill
légkondícionált parkolás TV SZÉP Kártya kert téliesített mosogatógép tulajdonos nem lakik ott kerékpár babaágy, kiskád kérhető konyha
normál ágy:
6 fő
pótágy:
0 fő
szobák száma:
3 db
fürdőszobák száma: 1 db

Vedd fel a kapcsolatot a szállásadóval

szállásadó:
Bencsik Mariann
telefonszám:
+3620/5115470
e-mail cím:
mariann.bencsik84@gmail.com

Add meg az e-mail címed, hogy elküldhessük Neked a szállás elérhetőségeit!

e-mail címem:

Mást keresnél? Ezek a szálláshelyek is biztosan tetszenének:

ChillHouse
férőhelyek:
2 + 3
napidíj:
49.000Ft-79.000Ft
 
Mályvás Apartman
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
53.000 Ft/éj
 
Villa Mandala
férőhelyek:
8 + 2
napidíj:
110.000 Ft/éj-től
 
Vörösbegy Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
38.000 Ft/ éj
 
Woodparadise Chardonnay Apartman
férőhelyek:
2 + 2
napidíj:
79.900 Ft/ház/éj-től
 
Harmony Vendégház Egerszalók
férőhelyek:
16 + 1
napidíj:
30.000 Ft/apartman/éj
 
Bogdányi Kisház
férőhelyek:
2 + 2
napidíj:
48.000 Ft-tól/ház/éj
 
Terra Mátra
férőhelyek:
4 + 0
napidíj:
80.000.-Ft/ éjszakától
 
Rózsa Vendégház
férőhelyek:
8 + 0
napidíj:
21.000Ft / 2 fő
 
Ugrás az oldal tetejére