Mildus Vendégház

Békésszentandrás

5561 Békésszentandrás, Arborétumi üdülősr 133.
A szarvasi Arborétum szomszédságában, a Holt-Körös partján található Mildus Vendégház 2022 tavaszán teljesen felújításon esett át.A nyaraló 6 fő részére lett kialakítva, 3 db kétágyas szoba helyezkedik el az emeleten, melyek mindegyike hűtő-fűtő klímával felszerelt. Mindig friss, tiszta ágyneművel várjuk kedves vendégeinket.A lenti részben a hatalmas ülőgarnitúrával ellátott nappali, a konyha és az étkező egy nagy közös teret alkot. Korlátlan internet elérhetőség és sokcsatornás televízió alap felszereltsége a háznak.A konyhában minden megtalálható, ami a kényelmet szolgálja, mint például a beépített hűtő, fagyasztó, mosogatógép, mosógép, főzőlap, sütő és mikrohullámú sütő, vízforraló, kávéfőző, pirítóssütő. Étkészlet, tányérok, poharak létszámnak megfelelően. A házban található víz NEM ivóvíz.A tusolós fürdőszoba és a 2 db wc külön helyiségben lett kialakítva.Vízpartja 10 m széles, saját stéggel, napozóágyakkal és horgász csónakkal rendelkezik, aholgyermek biztonságban játszhat, csúszdázhat, hintázhat, mert a partrész lezárható.A kertben egy hat személyes szalonnasütő-grillező, bográcsozó készült az élmény fokozására, melyhez bográcsot, nyársakat és 1 láda tűzifát biztosítunk.Két darab kerékpárt biztosítunk a környék felfedezéséhez és 2 db SUP-ot a vízisportok kedvelőinek.Hangulatos fedett terasza 20 m2-es, kinti hűtővel, ülő-és étkezőgarnitúrával berendezett.Zárt udvarán három autó is parkolhat.

Felszereltség

wifi kisállat vihető fedett terasz kilátás tűzrakó hely grill csendes légkondícionált játszótér parkolás kutyabiztos kerítés TV sütő kerékpár természetközeli SZÉP Kártya babaágy, kiskád kérhető kert mosógép mosogatógép konyha tulajdonos nem lakik ott
férőhelyek:
6 fő
normál ágyon:
6 fő
pótágyon:
0 fő
szobák száma:
3 db
fürdőszobák száma:
1 db
napidíj:
35.000 Ft-50.000 Ft/éj
férőhelyek:
6 fő
napidíj:
35.000 Ft-50.000 Ft/éj
A szarvasi Arborétum szomszédságában, a Holt-Körös partján található Mildus Vendégház 2022 tavaszán teljesen felújításon esett át.A nyaraló 6 fő részére lett kialakítva, 3 db kétágyas szoba helyezkedik el az emeleten, melyek mindegyike hűtő-fűtő klímával felszerelt. Mindig friss, tiszta ágyneművel várjuk kedves vendégeinket.A lenti részben a hatalmas ülőgarnitúrával ellátott nappali, a konyha és az étkező egy nagy közös teret alkot. Korlátlan internet elérhetőség és sokcsatornás televízió alap felszereltsége a háznak.A konyhában minden megtalálható, ami a kényelmet szolgálja, mint például a beépített hűtő, fagyasztó, mosogatógép, mosógép, főzőlap, sütő és mikrohullámú sütő, vízforraló, kávéfőző, pirítóssütő. Étkészlet, tányérok, poharak létszámnak megfelelően. A házban található víz NEM ivóvíz.A tusolós fürdőszoba és a 2 db wc külön helyiségben lett kialakítva.Vízpartja 10 m széles, saját stéggel, napozóágyakkal és horgász csónakkal rendelkezik, aholgyermek biztonságban játszhat, csúszdázhat, hintázhat, mert a partrész lezárható.A kertben egy hat személyes szalonnasütő-grillező, bográcsozó készült az élmény fokozására, melyhez bográcsot, nyársakat és 1 láda tűzifát biztosítunk.Két darab kerékpárt biztosítunk a környék felfedezéséhez és 2 db SUP-ot a vízisportok kedvelőinek.Hangulatos fedett terasza 20 m2-es, kinti hűtővel, ülő-és étkezőgarnitúrával berendezett.Zárt udvarán három autó is parkolhat.

Felszereltség:

wifi kisállat vihető fedett terasz kilátás tűzrakó hely grill csendes légkondícionált játszótér
parkolás kutyabiztos kerítés TV sütő kerékpár természetközeli SZÉP Kártya babaágy, kiskád kérhető kert mosógép mosogatógép konyha tulajdonos nem lakik ott
normál ágy:
6 fő
pótágy:
0 fő
szobák száma:
3 db
fürdőszobák száma: 1 db

Vedd fel a kapcsolatot a szállásadóval

szállásadó:
Bencsik Mariann
telefonszám:
+3620/5115470
e-mail cím:
mariann.bencsik84@gmail.com

Add meg az e-mail címed, hogy elküldhessük Neked a szállás elérhetőségeit!

e-mail címem:

Mást keresnél? Ezek a szálláshelyek is biztosan tetszenének:

Villa Mandala
férőhelyek:
8 + 2
napidíj:
110.000 Ft/éj-től
 
Vörösbegy Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
38.000 Ft/ éj
 
ChillHouse
férőhelyek:
2 + 3
napidíj:
49.000Ft-79.000Ft
 
Mályvás Apartman
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
53.000 Ft/éj
 
Glamour Apartman
férőhelyek:
4 + 0
napidíj:
20.000Ft - 26.000Ft /éj
 
H55 Balatonlelle
férőhelyek:
52 + 36
napidíj:
Kérj ajánlatot
 
Villa Harmónia
férőhelyek:
24 + 0
napidíj:
12.000Ft-tól /szoba/éj
 
Huszár Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
50.000Ft/éj
 
Relax-Szállás Vendégház
férőhelyek:
15 + 0
napidíj:
7.000Ft-9.000 Ft/fő/éj
 
Ugrás az oldal tetejére