Zorba Vendégház

Gyomaendrőd

5500 Gyomaendrőd, Dr Szilágyi ferenc Üdülő telep 53.
A Zorba Vendégház, Gyomaendrődön, egy ligettel övezett környezetben, a Liget Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában található, ahol hajnaltól késő estig a madarak csicsergését lehet hallani. A VENDÉGHÁZAINK MINDEGYIKE LÉTSZÁMTÓL FÜGGETLENÜL EGYSZERRE CSAK EGY TÁRSASÁGNAK KERÜL BÉRBEADÁSRA, MÁSOK EZALATT OTT NEM TARTÓZKODNAK. Vendégeink rendelkezésére áll , 2 db 2x2 ágyas (2 hálóhoz 1 fürdőszoba közös előszobával) és 6 db kétágyas szoba, (egyik pótágyazható), mindegyik saját fürdőszobával, valamint egy a teraszról külön bejárattal rendelkező apartman lakás, melyben saját konyha, fürdő, előszoba, valamint a szobában egy franciaágy és egy ágyazható kanapé (4fő+ 1fő pótágyon). Klimatizált szobákban pihenhetnek vendégeink, melyek TV-vel, szúnyoghálóval vannak felszerelve és saját vizesblokkal rendelkeznek. A földszinten található egy tágas, közös konyha reggeliző asztalokkal, gáztűzhellyel,hűtővel, fagyasztóval, mikróval, kávéfőzővel,főzőedényekkel, étkészlettel és evőeszközökkel. Nagy, fedett teraszunk a nyári melegben is zavartalan helyet biztosít a beszélgetésekhez, étkezésekhez. Itt kapott helyet a jakuzzi, így fedett helyen tudnak vendégeink relaxálni. Füves udvarunkon bográcsozási, nyársalási lehetőséget biztosít a kerti körül ülhető sütőgető, grillezéshez pedig egy gázos grillkocsi áll vendégeink rendelkezésére. A meghirdetett árak magában foglalják a tüzifa, és a Pb gázpalack biztosítását is. Az udvaron kültéri ping-pong asztal, trambulin, a teraszon csocsó asztal várja a vendégeket. Zárt kertünkben biztonságosan tudnak parkolni is. A horgászat szerelmeseire is gondoltunk, vendégházunktól csupán 30 m-re, a Hantoskerti holtágon, kialakított partszakaszt tartunk fent vendégeink számára. Itt saját stégünk, és egy filagória biztosítja a horgászatra vágyók kényelmét. Ingyenes szolgáltatásunk : • 3 éves korig a szállás ingyenes (igény szerint utazóágy) • Wifi internet-hozzáférés díjmentesen biztosított Ha Ön számára is érték a nyugalom, a csend, a madárdal, a szép környezet, akkor válassza bátran az Zorba Vendégházat! SZÉP kártyát elfogadunk! (OTP, K&H, MKB minden zsebét) 90.000,-Ft/éj 8főig, felette +9000,-Ft/fő/éj,

Felszereltség

jakuzzi wifi kisállat vihető fedett terasz vízparti kilátás tűzrakó hely grill csendes légkondícionált játszótér vidéki parkolás TV konyha csocsóasztal sütő pingpongasztal belváros mosógép SZÉP Kártya téliesített kert
férőhelyek:
24 fő
normál ágyon:
20 fő
pótágyon:
4 fő
szobák száma:
9 db
fürdőszobák száma:
7 db
napidíj:
90.000Ft/éj-től
férőhelyek:
24 fő
napidíj:
90.000Ft/éj-től
A Zorba Vendégház, Gyomaendrődön, egy ligettel övezett környezetben, a Liget Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában található, ahol hajnaltól késő estig a madarak csicsergését lehet hallani. A VENDÉGHÁZAINK MINDEGYIKE LÉTSZÁMTÓL FÜGGETLENÜL EGYSZERRE CSAK EGY TÁRSASÁGNAK KERÜL BÉRBEADÁSRA, MÁSOK EZALATT OTT NEM TARTÓZKODNAK. Vendégeink rendelkezésére áll , 2 db 2x2 ágyas (2 hálóhoz 1 fürdőszoba közös előszobával) és 6 db kétágyas szoba, (egyik pótágyazható), mindegyik saját fürdőszobával, valamint egy a teraszról külön bejárattal rendelkező apartman lakás, melyben saját konyha, fürdő, előszoba, valamint a szobában egy franciaágy és egy ágyazható kanapé (4fő+ 1fő pótágyon). Klimatizált szobákban pihenhetnek vendégeink, melyek TV-vel, szúnyoghálóval vannak felszerelve és saját vizesblokkal rendelkeznek. A földszinten található egy tágas, közös konyha reggeliző asztalokkal, gáztűzhellyel,hűtővel, fagyasztóval, mikróval, kávéfőzővel,főzőedényekkel, étkészlettel és evőeszközökkel. Nagy, fedett teraszunk a nyári melegben is zavartalan helyet biztosít a beszélgetésekhez, étkezésekhez. Itt kapott helyet a jakuzzi, így fedett helyen tudnak vendégeink relaxálni. Füves udvarunkon bográcsozási, nyársalási lehetőséget biztosít a kerti körül ülhető sütőgető, grillezéshez pedig egy gázos grillkocsi áll vendégeink rendelkezésére. A meghirdetett árak magában foglalják a tüzifa, és a Pb gázpalack biztosítását is. Az udvaron kültéri ping-pong asztal, trambulin, a teraszon csocsó asztal várja a vendégeket. Zárt kertünkben biztonságosan tudnak parkolni is. A horgászat szerelmeseire is gondoltunk, vendégházunktól csupán 30 m-re, a Hantoskerti holtágon, kialakított partszakaszt tartunk fent vendégeink számára. Itt saját stégünk, és egy filagória biztosítja a horgászatra vágyók kényelmét. Ingyenes szolgáltatásunk : • 3 éves korig a szállás ingyenes (igény szerint utazóágy) • Wifi internet-hozzáférés díjmentesen biztosított Ha Ön számára is érték a nyugalom, a csend, a madárdal, a szép környezet, akkor válassza bátran az Zorba Vendégházat! SZÉP kártyát elfogadunk! (OTP, K&H, MKB minden zsebét) 90.000,-Ft/éj 8főig, felette +9000,-Ft/fő/éj,

Felszereltség:

jakuzzi wifi kisállat vihető fedett terasz vízparti kilátás tűzrakó hely grill csendes
légkondícionált játszótér vidéki parkolás TV konyha csocsóasztal sütő pingpongasztal belváros mosógép SZÉP Kártya téliesített kert
normál ágy:
20 fő
pótágy:
4 fő
szobák száma:
9 db
fürdőszobák száma: 7 db

Vedd fel a kapcsolatot a szállásadóval

szállásadó:
Ujlaky Szabolcs
telefonszám:
+36309453750
e-mail cím:
info@ujlakyvendeghazak.hu

Add meg az e-mail címed, hogy elküldhessük Neked a szállás elérhetőségeit!

e-mail címem:

Mást keresnél? Ezek a szálláshelyek is biztosan tetszenének:

Villa Mandala
férőhelyek:
8 + 2
napidíj:
110.000 Ft/éj-től
 
ChillHouse
férőhelyek:
2 + 3
napidíj:
49.000Ft-79.000Ft
 
Vörösbegy Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
38.000 Ft/ éj
 
Mályvás Apartman
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
53.000 Ft/éj
 
Xendala Panzió
férőhelyek:
30 + 30
napidíj:
30.000Ft/éj-től
 
Jánosi Vendégház
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
18.000Ft - 25.000Ft /2fő/éj
 
Terasz Panzió
férőhelyek:
18 + 0
napidíj:
Kérj ajánlatot!
 
Nosztalgia Vendégház
férőhelyek:
30 + 2
napidíj:
7.000 Ft/fő/éj-től
 
Százholdas Pagony Vendégház
férőhelyek:
6 + 2
napidíj:
15.000Ft /éj/fő
 
Ugrás az oldal tetejére