Irma Forrás Vendégház Kisház

Verőce

2621 Verőce, Irmaforrási út
A ház felújítása során fontos szempont volt a természettel harmonizáló belső terek kialakítása. A ház három térre oszlik. A nappalival egybekötött konyhára, a fürdőszobára, valamint a hálószobára.A Kisház gázkonvektorral és fatüzelésű vaskályhával ellátott, így egész évben várja vendégeit. A konyha tűzhellyel, sütővel, mosogatógéppel, mikróval, kenyérpirítóval, vízforralóval és Nespresso kávégéppel van berendezve, valamint megtalálható minden alapvető felszerelés, melyre Vendégeinknek szüksége lehet. A konyhával egybekötött nappaliban található egy étkezőasztal négy székkel és egy puha kanapé mely szükség esetén ággyá alakítható. A fürdőszoba zuhanyzóval ellátott, törölközővel, hajszárítóval és az alapvető tisztálkodási kellékekkel felszerelt. A hálószobában plafontól padlóig érő ablakon keresztül Vendégeink akár az ágyból is szemlélhetik a természetet. A ház különleges tartozéka az ágy mellett található kis fekete vaskályha, mely pillanatok alatt meleget és barátságos, romantikus hangulatot teremt a szobában. Hideg esős estékre a szobát tv készülékkel szereltük fel, melyen a Netflix kínálatával elérhető filmtárban igény szerint lehet válogatni. A Kisházhoz tartozik egy napozó illetve egy fedett terasz, melyekről vendégeink kényelmes székekben pihenve szemlélhetik a természet rezdüléséit.

Felszereltség

dézsa szauna wifi kisállat vihető fedett terasz kilátás tűzrakó hely grill kandalló csendes pároknak TV konyha sütő SZÉP Kártya kert tulajdonos nem lakik ott természetközeli
férőhelyek:
4 fő
normál ágyon:
2 fő
pótágyon:
2 fő
szobák száma:
1 db
fürdőszobák száma:
1 db
napidíj:
40.000-49.000 Ft/ház/éj
férőhelyek:
4 fő
napidíj:
40.000-49.000 Ft/ház/éj
A ház felújítása során fontos szempont volt a természettel harmonizáló belső terek kialakítása. A ház három térre oszlik. A nappalival egybekötött konyhára, a fürdőszobára, valamint a hálószobára.A Kisház gázkonvektorral és fatüzelésű vaskályhával ellátott, így egész évben várja vendégeit. A konyha tűzhellyel, sütővel, mosogatógéppel, mikróval, kenyérpirítóval, vízforralóval és Nespresso kávégéppel van berendezve, valamint megtalálható minden alapvető felszerelés, melyre Vendégeinknek szüksége lehet. A konyhával egybekötött nappaliban található egy étkezőasztal négy székkel és egy puha kanapé mely szükség esetén ággyá alakítható. A fürdőszoba zuhanyzóval ellátott, törölközővel, hajszárítóval és az alapvető tisztálkodási kellékekkel felszerelt. A hálószobában plafontól padlóig érő ablakon keresztül Vendégeink akár az ágyból is szemlélhetik a természetet. A ház különleges tartozéka az ágy mellett található kis fekete vaskályha, mely pillanatok alatt meleget és barátságos, romantikus hangulatot teremt a szobában. Hideg esős estékre a szobát tv készülékkel szereltük fel, melyen a Netflix kínálatával elérhető filmtárban igény szerint lehet válogatni. A Kisházhoz tartozik egy napozó illetve egy fedett terasz, melyekről vendégeink kényelmes székekben pihenve szemlélhetik a természet rezdüléséit.

Felszereltség:

dézsa szauna wifi kisállat vihető fedett terasz kilátás tűzrakó hely grill kandalló
csendes pároknak TV konyha sütő SZÉP Kártya kert tulajdonos nem lakik ott természetközeli
normál ágy:
2 fő
pótágy:
2 fő
szobák száma:
1 db
fürdőszobák száma: 1 db

Vedd fel a kapcsolatot a szállásadóval

szállásadó:
Mojzes Gergő
telefonszám:
+36303230044
e-mail cím:
info@irmaforrasvendeghaz.hu

Add meg az e-mail címed, hogy elküldhessük Neked a szállás elérhetőségeit!

e-mail címem:

Mást keresnél? Ezek a szálláshelyek is biztosan tetszenének:

Villa Mandala
férőhelyek:
8 + 2
napidíj:
110.000 Ft/éj-től
 
Mályvás Apartman
férőhelyek:
4 + 2
napidíj:
53.000 Ft/éj
 
ChillHouse
férőhelyek:
2 + 3
napidíj:
49.000Ft-79.000Ft
 
Vörösbegy Vendégház
férőhelyek:
6 + 0
napidíj:
38.000 Ft/ éj
 
Lotus Glamping
férőhelyek:
2 + 0
napidíj:
60.000Ft/éj
 
Akantisz Vendégház
férőhelyek:
10 + 1
napidíj:
45.000Ft/éj-től
 
Petra Vendégház
férőhelyek:
10 + 0
napidíj:
25.000Ft-tól /apartman
 
Fűzfakert Vendégház
férőhelyek:
6 + 2
napidíj:
75.000 Ft-99.000 Ft
 
Kedves Vendégház Eger
férőhelyek:
12 + 3
napidíj:
14.000 Ft /szoba/éj-től
 
Ugrás az oldal tetejére